Néhány gondolat az Asbóth Sándor-emlékkiállítás kapcsán
A budavári Hadtörténeti Múzeum földszinti kiállítótermében 2011. február 19-én tekintettem meg Asbóth Sándor, Keszthely szülötte, Lincoln tábornoka emlékkiállítását. - Ugyanezen a napon a több ezer mérföldre levő Montgomeryben (State Alabama) sok száz szürke kabátos katonai hagyományőrző ünnepélyesen emlékezett meg az Amerikai Konföderált Államok (CSA) megalakulásának 150. évfordulójáról. -
A tárlat Zalából indult, s azóta ide is tért vissza. A szülőföld eleget tesz erkölcsi kötelességének, hogy megemlékezzék távolba szakadt, kiemelkedő karriert befutott, ám hazájába soha vissza nem tért fiáról. Nem kalandos, hanem tervezetten eseménydús életéről sokat megtudhat az érdeklődő közönség. Zene is kíséri, folyamatosan hallható - nem korabeli stílusban, inkább jelenkori méltóságteljes harmonizációval - a John Brown's Body - the Battle Hymn of the Republic. Ám nem ártana vele párhuzamosan játszani a Konföderáció különlegesen pattogó ritmusú, kissé mókás himnuszát is: "Den I wish I was in Dixie, Hoo-ray! Hoo-ray!"

De szószaporítás helyett mutassunk rá arra, hogy Asbóth szolgálatának két kritikus állomását bizony meglehetősen szépítve idézi fel a kiállítás koncepciója, illetve vezető szövege, míg a nagy háború igazi világtörténelmi jelentőségének megragadásával adós marad.
Az egyik ilyen a 3 napos Pea Ridge-i csata, vagy a déliek nyelvén Elkhorn Tavern-i csata - 1862. március 6-8. A koncepció azt sejteti, mintha Asbóth ebben valami nagy hőstettet, vagy harcászati bravúrt vitt volna véghez.
- Az 1861-65-ös háborúnak megvan az a jellegzetessége, hogy magát az egész 4 éves időszakot, de egyes részeseményeit is eltérő elnevezéssel illetik a "jenkik" és a "lázadók", illetve hagyományőrzőik. A polgárháború (Civil War) helyett a déliek inkább szecessziós, azaz elszakadási háborút emlegetnek (Secession War). Az első és második Bull Run-i csatát a mindkettőt megnyerő déliek első és második Manassas-i csataként ismerik (1861. július 21.,1862. augusztus 28-30.) stb. -
Nos, a szóban forgó két nevű csatában Asbóth hadosztályparancsnok megsebesült. Majd "lost his nerve", szó szerint "elvesztette az idegét", vagyis pánikba esett, elvesztette a fejét. Visszavonulásra akarta rábírni Samuel Curtis fővezért. (Arkansas állam hadtörténeti forrásait ekként idézi a Wikipédia.) Másként döntöttek, s a jenkik nagy győzelmet arattak a háború ama korai szakaszában, amikor Mars isten még túlnyomóan a lázadókat támogatta. A csata igazi hőse Franz Sigel, a Bádeni Nagyhercegség 1849-es forradalmi seregének hajdani vezére. Az unióért e csatában küzdők közt sok volt a harcedzett 1848-49-es német emigráns. A konföderalisták ügyét szép számban mozdították hátra alacsony harcértékű csiroki, csoktó, csikaszó, krik és szeminol indiánok.
A polgárháború néhány jellegzetes fegyverét bemutató tárló kapcsán nem ártott volna kissé bővebben vázolni,milyen kiemelkedő szerepe volt e hadtörténelmi eseménynek a haditechnika fejlődésében - vadonatúj eszközök kifejlesztése, kipróbálása. Sokan egyenesen az első világháború előképének tartják e háborút, nem alaptalanul. Megjelent a mitrailleuse (Gatling Gun), a géppuska előfutára, a Mississippi vizén páncélozott folyami hadihajók, "monitorok" csatáztak. Tenger alá merültek a búvárhajók, a jenkiké már kísérleti útján elsüllyedt, a lázadóké első sikeres bevetése után jutott ugyanerre a sorsra 1864. őszén.(Film is készült róla, 2004-ben megtalálták és kivontatták, benne a 8 fős kezelőszemélyzet döbbenetes múmiáival.) Általánossá vált a vasút és a távíró katonai használata.
A kép forrása: Gatling 1862
Ám a harcászat nem tartott lépést a technika robbanásszerű fejlődésével. A csatákat egységes lőszerrel ellátott, hátultöltő, huzagolt csövű fegyverekkel vívták. Ám a 30 éves háború óta kialakult, a napóleoni háborúk korában tökélyre fejlesztett koreográfiával, amit még a primitív lőfegyverek használatának megfelelően alakítottak ki. Lövészárkot, mesterséges fedezéket úgyszólván nem ismertek. A fejlett technika frigyre lépett az elmaradott harcászattal, ennek tudhatók be a riasztóan nagy emberveszteségek, elesettek, sebesültek addig szokatlanul magas száma, ami ezt a háborút jellemezte.
Elkhorn Tavernhez hasonlóan kozmetikázva írja le a vezető szöveg Asbóthnak a háborút követő, és élete végéig tartó dél-amerikai diplomáciai küldetését, amely nem lehetett vajmi magasztos feladat. Ezidőtájt a Lincoln- majd Andrew Johnson-kormány a térségben agresszív külpolitikát folytatott, ami abban öltött testet, hogyan hergelje egymás ellen a térség formálisan független államait. Paraguayra ugrasztották szomszédait, Brazíliát, Argentínát, Uruguayt, így elvesztette területe felét. Paraguay lakossága körében valóságos vérfürdőt rendeztek a - felszabadítás és földosztás fejében néger rabszolgák közül verbuvált - brazil császári regimentek. Asunciónból Rióba hurcolták az országos levéltárat is, aminek következtében a dél-amerikai állam korai története alig kutatható.
A déli társadalom az 1890-es évekre rehabilitálta a Konföderációt. Ők ma sem az Unió katonáit, hanem a sajátjaikat tekintik hősöknek - innét cikkünk alcíme. A Lee tábornokot és törzskarát ábrázoló, Georgia államban található szikladombormű a világ legnagyobb katonai emlékműve. Jefferson Davis elnök exhumált testét 1893-ban vonaton diadalmenetben szállították New Orleansból végső nyughelyére, Richmondba. Az esemény kissé az őt egyébként személyesen ismerő Kossuth Lajos egy évvel későbbi gyászszertartásának előképe volt. Az 1863. május 1. után használt András-keresztes csatalobogó 1894. óta része Mississippi állam lobogójának, 1956. és 2002. közt Georgia jelképén is rajta volt. Dél-Karolina középületein önállóan tűzik ki a mai napig.
Szinte semmit nem szól a kiállítás a polgárháború óriási világtörténelmi jelentőségéről. már ami eredményének, az Unió egyben maradásának kihatásait illeti. Habár a posztmarxista szajkó ma is szakadatlanul fújja a süket dumát, hogy " a történelemben nincs mi lett volna, ha...", valójában az alternatívákat a múltban is vizsgálni kell. A polgárháború végkimenetele a legközvetlenebb összefüggésben van a múlt XX. század minden világtörténelmi eseményével. Ha Lee első Manassas után nyomban bevonul az őrizetlen Washingtonba, az 1900-as években mindenhol minden másképp alakul! A véglegesen két csonkra széteső Unió egyik fele se indulhat el a szuperhatalommá válás útján, nem tudja eldönteni világháborúk kimenetelét, vagy a Szentföld feletti szuverenitást. Winnetou nyaragló harcosai aligha tudják földdel egyenlővé gyalulni Hirosimát és fél Vietnámot. A Holdra szállást is nehéz úgy elképzelni, hogy alázatos rabszolga-lakáj nyitja ki a holdkomp ajtaját légkör nélküli új birtokára lépő gazdája előtt.
Keszthely híres szülötte hogy is sejthette volna, hogy olyan győzelem kimunkálásában vállal részt, amelynek - nem is távoli - következménye Trianon lesz!
Asbóth Sándor földi maradványait néhány éve az arlingtoni (Virginia) nemzeti sírkerteben helyezték nyugalomra, amely a sors fintoraként az ellenséges fővezér, Robert Edward Lee tábornagy családi birtokán létesült.