Ezüstmise a szeretet és a szolgálat jegyében

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Negyed század az oltár zsámolyán / napsugárban, hulló könnyben, vészben / Áldozat a lelkekért egészen ! / Légy üdvözölve, áldva, Jó Atyánk !

Kovács Tamás, a Sárhidán és Bakon immár harmadik éve szolgálatot tevő plébános 2010. június 20-án hálaadó szentmise keretében emlékezett meg pappá szentelésének 25. évfordulójáról.  

A baki templomban régen voltak ilyen sokan, hiszen az ezüstszentmisén a plébános úrral együtt ünnepelt közel háromszáz hívő és három lelkiatya is.

Az ezüstmisén Szabó János balatonalmádi plébános tartotta a prédikációt. Köszöntötte Kovács Tamás atyát, visszaemlékezett azokra az időkre, amikor munkatársakként együtt szolgáltak, majd a papi hivatás szépségéről, megpróbáltatásairól szólt.

– Az ezüstmise jó alkalom arra, hogy megköszönjük az elmúlt huszonöt esztendőt, hálát adjunk a Jó Istennek a gondviseléséért és elgondolkodjunk a papi hivatás lényegéről. Imádkozzunk, hogy mind többen válasszák ezt a hivatást, de ezzel egyszerűen ne csak több pap legyen, hanem szentebb papok legyenek – mondta többek között Szabó János atya, az ünnepi szónok.

Az ünneplő Kovács Tamás plébánost  köszöntötték a hittanosai, az ifjúsági kórusok tagjai, az egyházközségi képviselőtestületek, a rózsafüzér-társulat és két községet képviselő helyi polgármester is. Az ünnepségen részt vett, az ezüstmiséjét nemrég celebrált Kondákor Gyula lenti esperes-plébános is, aki szintén méltató szavakkal szólt Tamás atyáról.

Ezután áldásosztás következett, amikor is az ünnepelt ezüstmisés plébános megható pillanatok közepette áldotta meg először édesanyját, majd testvéreit, paptársait és végül az egész ünneplő közönséget.

"Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesül mindaz, amit az Úr mondott neked!"

A szentmise végén Kovács Tamás plébános köszönetet mondott a paptársaknak, a kórusnak, a híveknek és külön megdicsérte azokat, akik összetartásukkal, összefogásukkal szép példát mutattak, és nagyon szép köszöntő műsorral lepték meg ezen jeles alkalomból. A szentmise után a templom előtt felállított sátorban terített asztal, agapé várta a híveket.

Huszonöt éves papi jubileum alkalmából szeretettel köszöntjük és kívánjuk, hogy papi szolgálatában, egyházi tevékenységében továbbra is kísérje az Úr áldása a plébános urat.