Farsang farkán csínadratta

2011. 03. 17. 12.13

  Most először kiszebáb ceremónia Pusztaszentlászlón

  

                                 

 

Az óvoda szervezésében szombaton délután frenetikus programban lehetett része kicsiknek és nagyoknak a pusztaszentlászlói kultúrházban.

 

A szép számmal összegyűlt szereplő gárda- óvodások, iskolások és szülők-jelmezes felvonulással, bohózattal, kacagtató jelenetekkel szórakoztatták a közönséget. Színpadra idézték a mai kor iskolás napjait, egy átlagos házaspár esti vívódásait, a fekete hattyú születését, egy Petőfi verset ”japán” fordításban, a ma is aktuális adóbevallást, házassági évfordulót és még számos humoros történetet. A publikum fülig érő szájjal, nevetéstől könnyes szemmel tapsolta végig a közel másfél órás műsort.
A színtéri szereplés befejeztével megérkeztek a tavasz tündérei is, hogy segítsenek a tél elűzésében.

A hangulat fokozásáért, gondűző cédulákat tűzött mindenki akarata szerint a szabadban várakozó tél hercegét jelképező szalmabábra, ami a babonát illetően minden gondtól, gonosztól és rossztól megszabadít bennünket, ha elégetjük, de elűzzük ezáltal a telet, és teret adunk a tavasz eljövetelének. Ennek hitében cselekedtek így  az egybegyűltek, és ”jöjjön a tavasz, vesszen a tél” bekiáltással, hangoskodással, zajkeltéssel,  vidám hangulatban égették el a kiszebábot a művelődési ház udvarán.

A karneváli légkör kiteljesedéséért fánkok, sütemények és a kornak megfelelő lélekmelegítők szolgáltak segítségül.

 
kiszebáb égetés.jpg
CsatolmányMéret
farsang.jpg9.73 KB
farsang.jpg8.15 KB
farsang.jpg7.77 KB
farsang.jpg8.83 KB
farsang.jpg75.32 KB
farsang.jpg42.11 KB
farsang.jpg36.09 KB
farsang.jpg37.74 KB

One thing Coach Factory

One thing Coach Factory Outlet that you should immediately get to know that the fashion trend is the coach handbags. Coach Outlet is a leather brand which well-known and very popular in the United States. Coach Outlet selling points are high quality and aesthetic design from Coach Outlet Online. Coach Outlet has been leading the fashion footsteps, as the inventor of the popular fashion trends Coach Factory. All Coach Hobo Bags are attractive in any situation and Coach Outlet Online can make you very attractive. If you have been looking for the fashion trend about Sac Louis Vuitton, then the Coach Factory can tell you what is the fashion. Coach Outlet Online. currently has produced a variety of fashion products in the world Coach Outlet Online. And Coach Outlet can be your first choice, which would make you so fashion and thrilled. . The hCoach Outlet Online is very profitable and many females look for the purses as wholesale Coach Purses that they love and enjoy so much. Coach Factory Online can be very excitingly searching on the Coach Outlet and finding out what appears to be a special bag at a marvelous price from http://www.coachs-factory-outlet.org/. Search for a Coach Handbag at Louis Vuitton pas cher right now! Welcome!

Furthermore, cheap

Furthermore, cheap fake
Coach Outlet Online actually copy of the
Coach Bags, and according to the revolving advancements in field of style and fashion. All thoseoriginal productsfrom an
Coach Factory Outlet, the idea you get I
thought, I will prefer to purchase an o
Coach Outlet Online then a replica,
so keep in mind that the
Coach Factory at big shopping malls; moreover they buy
replica products rather then the
Coach Outlet. Very expensive and they are out the trade
mark carefully, and find out that whether it's the
Coach Factory Outlet or any
Coach Outlet.